Az ÁJK a médiában Világverő ELTE-s joghallgatók A komplett mezőnyt maguk mögé utasították az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatói a világ legrangosabb perbeszédversenyén (24.hu) Interjú Arató Krisztinával a brexit legfrissebb híreiről Beszélgetés a Politikatudományi Intézet egyetemi tanárával a legfrissebb, brexitet érintő eseményekről az ÁJK BrandChannelen. Interjú Szeibert Orsolyával a gyermekjogokról Az ELTE ÁJK BrandChannel legfrissebb interjúja a gyermekjogokról és a kapcsolódó képzésről szól. Interjú Kecső Gáborral az ELTE ÁJK BrandChannelen Beszélgetés az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékének adjunktusával az EU-s jogharmonizációról és a 2018-as adójogszabály-változásokról. Lévay Miklós az életfogytig tartó szabadságvesztésről Az ELTE ÁJK BrandChannelen olvasható a Lévay Miklós tanszékvezető úrral folytatott beszélgetés az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésről. Nagy érdeklődésre tartott számot a Jogszociológia TDK ülése (elteonline.hu) 2017. november 21-én Karunkon került megrendezésre a „A Szolgálólány meséje – disztópia vagy valóság?” című ülés. Francia perbeszédverseny az ÁJK-n (Jurátus) A versenyen francia, magyar, román és szlovén joghallgatók mérik össze tudásukat. Beszélgetés az eseményről Dr. Somssich Réka dékánhelyettessel. Szeánsz vagy irodalomóra? – A Nyugat-Est (elteonline.hu) A hagyományt tartva idén is megrendezte a Felvételi Előkészítő Bizottság a Nyugat- Est című előadást. Aki a környezetjogért egyenesen a Harvardig ment (Arsboni Karrier) Beszélgetés dr. Sulyok Katalinnal különleges tanulmányairól, végtelen szakmai motivációiról és az ambiciózus fiatalságnak szánt tanácsairól. Tényleg mindent megírhatnak az újságok egy közszereplőről? (hvg.hu) A kérdés megválaszolása az itthon is kipattanó botrányok kapcsán most különösen időszerű. Dr. Molnár Hellát, az ELTE ÁJK adjunktusát kérdeztük. Ősztől folytatódik a BÜK munkajogi továbbképzése (Jogászvilág.hu) Interjú dr. P. Horváth István ügyvéddel, az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetőjével. Nem csak jogászokat képez a 350 éves ELTE ÁJK (Jogászvilág.hu) A jogász osztatlan mesterszak mellett három alap- és két mesterképzést is kínál az intézmény. Oldalszámozás Első oldal « Előző oldal ‹ … Oldal 8 Oldal 9 Oldal 10 Jelenlegi oldal 11 Oldal 12 Következő oldal › Utolsó oldal »
Világverő ELTE-s joghallgatók A komplett mezőnyt maguk mögé utasították az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatói a világ legrangosabb perbeszédversenyén (24.hu)
Interjú Arató Krisztinával a brexit legfrissebb híreiről Beszélgetés a Politikatudományi Intézet egyetemi tanárával a legfrissebb, brexitet érintő eseményekről az ÁJK BrandChannelen.
Interjú Szeibert Orsolyával a gyermekjogokról Az ELTE ÁJK BrandChannel legfrissebb interjúja a gyermekjogokról és a kapcsolódó képzésről szól.
Interjú Kecső Gáborral az ELTE ÁJK BrandChannelen Beszélgetés az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékének adjunktusával az EU-s jogharmonizációról és a 2018-as adójogszabály-változásokról.
Lévay Miklós az életfogytig tartó szabadságvesztésről Az ELTE ÁJK BrandChannelen olvasható a Lévay Miklós tanszékvezető úrral folytatott beszélgetés az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésről.
Nagy érdeklődésre tartott számot a Jogszociológia TDK ülése (elteonline.hu) 2017. november 21-én Karunkon került megrendezésre a „A Szolgálólány meséje – disztópia vagy valóság?” című ülés.
Francia perbeszédverseny az ÁJK-n (Jurátus) A versenyen francia, magyar, román és szlovén joghallgatók mérik össze tudásukat. Beszélgetés az eseményről Dr. Somssich Réka dékánhelyettessel.
Szeánsz vagy irodalomóra? – A Nyugat-Est (elteonline.hu) A hagyományt tartva idén is megrendezte a Felvételi Előkészítő Bizottság a Nyugat- Est című előadást.
Aki a környezetjogért egyenesen a Harvardig ment (Arsboni Karrier) Beszélgetés dr. Sulyok Katalinnal különleges tanulmányairól, végtelen szakmai motivációiról és az ambiciózus fiatalságnak szánt tanácsairól.
Tényleg mindent megírhatnak az újságok egy közszereplőről? (hvg.hu) A kérdés megválaszolása az itthon is kipattanó botrányok kapcsán most különösen időszerű. Dr. Molnár Hellát, az ELTE ÁJK adjunktusát kérdeztük.
Ősztől folytatódik a BÜK munkajogi továbbképzése (Jogászvilág.hu) Interjú dr. P. Horváth István ügyvéddel, az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetőjével.
Nem csak jogászokat képez a 350 éves ELTE ÁJK (Jogászvilág.hu) A jogász osztatlan mesterszak mellett három alap- és két mesterképzést is kínál az intézmény.